Balassi Bálint emlékezete

Az együttes Balassi-műsora alapján készült rövid megemlékezés a 450 éve született költőről

Balassi Bálint: 1554 (Zólyom) - 1594 (Esztergom)


Te, szép fülemile, zöld ágak közibe
mondod el énekedet,
De viszont azellen az én veszett fejem
mond keserves verseket,
Kiket bánatjában, szerelem lángjában
szép Juliáról szerzett.

Örömmel és szépen csak tavaszidőben
szép énekeket mondasz,
Énnékem peniglen mind nyárban, mind télben
versem oka csak panasz,
Kínomat számlálom, Juliát imádom,
dolgom nékem mind csak az.

Jobb, és mindenekben különböz éntőlem
te boldog állapotod,
Egyenlők csak ebben vagyunk mi mindketten,
hogy énekedet mondod
Te is, szinte mint én, s fogyhatatlanképpen
csak arra vészed gondod.

Juliát gondolván és szavát hallgatván
egy kis fülemilének,
Juta bús elmémben ez ennéhány versben
rendeltetett kis ének,
Kiben állapotja megtetszik mivolta
igazán életemnek.

Balassi Bálint született 1554-ben Zólyomban és meghalt 1594-ben Esztergom alatt. Szűk negyven évet élt, élete során volt főúr és lócsiszár, katona és szerető, protestáns és pápista, más feleségét halálosan szerette, a magáét hamar elunta, Végles vára az övé volt, de elvesztette, Patak vára nem volt az övé, hát elvette. Táncolt a németnek magyar táncot, dalolt szép asszonyoknak török dalt, tartotta őt fogságban magyar nemes, és tartotta vendégként lengyel úr; ő pedig hálából mindkettejük asszonyának elcsavarta fejét, de szolgáljon mentségére, hogy mégis legszebb verseiben állított örök emléket nekik.
Ez a kor Európában az érett reneszánsz legtermékenyebb időszaka. A költők egy szonettért lovagi címet kaphatnak és egy jól megválasztott ajánlás fényes karrier alapja lehet. Nagy keletje van most a költészetnek, a muzsikának - olasz dal, olasz vers kötelező szinte minden polgári házban. Eközben Magyarországot a török és a német felosztja magának. A végsőkig kitartó végváriak teljes nincstelenségben próbálják meg a százezres oszmán hadakat feltartóztatni, polgári háztartás csak alig van, az is szegény, de még a gazdagabbnak számító családok tagjai sem érnek rá szonettekre most. A dal a vándorló kobzosok, énekmondók, hegedősök ócska hangszerein, boros torkokból száll, harcról és keserűségről szól. Tinódi, a költő, Bornemisza, a drámaíró már nem élnek, verseiket dalaikat is elfeledték.
Ebben a korban él a humanista műveltségű költő, Balassi Bálint, Magyarország talán legműveltebb főura is. Verseivel gazdag barátja, Ferenc gróf udvarol szerelmének, ő maga pedig még lókereskedéssel is kénytelen foglalkozni, hogy fenntartsa magát.

BATTHYÁNY FERENCHEZ
Nagyságos úrfi, nekem igen jó meghitt bizodalmas uram! Isten adja meg Nagyságodnak valamit Nagyságod kíván, ha szinte az Stalmaster leánya lesz is. Nagyságod elmente után jutottak vala valami új versek elmémre. Nem rosszak bizony, az mint én gondolom. Ha Nagyságod az gyűrőt Fulviának megküldené, bizony oly verseket küldhetnék, hogy az Stalmaster leányának (ha értené ám) megémelyednék az gyomra belé miatta! Új hírt semmit Nagyságodnak nem írhatok olyat, ki öröm vagy bánat lehetne, hanem csak ezt, ha megírom, hogy az én roh lovamot és fakó lovamot én tizenkétszáz forinton adám el egy német úrnak. Mihent ott megadja az árát, ottan Erdélbe megyek enmagam is lovat venni esmét az pénzzel.
Én az vén cigánként csak cseréléssel élek ezután, mert látom, hogy a jó királnak nem kellek.
Isten éltesse Nagyságodot, s minden dolgodba adjon jó véget. Írtam Pozsomban. 21. Martii Anno Domini 1593-dik.

Nagyságod jóakaró szolgája amíg él:
Balassi Bálint
 


1572-ben, a gyermek Rudolf trónörökös koronázásakor egy magyar ifjú ejti bámulatba a finom német dámákat és udvari embereket. Ez az ifjú virtuóz, vad és szokatlan táncot - kanásztáncot - jár a palotában. Még a krónikába is bekerül, innen tudjuk mi is. Holott Bálint neveltetése éppen nem kanászos; nürnbergi tanulmányai után nevelője az evangélikus pap, Bornemisza Péter, író és humanista volt, a drámaíró, szónok és gondolkodó. Nyelvekre, retorikára, poézisre és illemre tanítja Bálintot.
Balassi kitűnő nevelője nyomán művelt ifjúvá érik. A kor, melyben alkotott, rajong a természetért, a harmóniáért és az itáliai költőkért. A humanista költő gondolatvilága emberközpontú, a korábbi idők hűvös, kőszentekkel körbevett templomcsarnokainak homálya helyett a szabadba vágyik, ahol a színes természetben és nemkülönben igen szép lányok körtáncában gyönyörködhet, és ezekről verseket szerezhet. Az európai érett későreneszánsz évtizedei ezek, a zene általános értékké válik, elszaporodnak a világi szerzemények, ünnepségek, jeles események nincsenek sípok, lantok, rebek vagy hegedű nélkül.
Bizony nekünk, magyaroknak nem jutott hazai trubadúr - bár jártak nálunk provanszi mesterek, köztük egy csaknem itt is ragadt -, és lovagjaink is inkább afféle Toldi Miklós-szerű vasgyúró mesehősök voltak, de a lovagkort kétszáz évvel lovagok fénykora után Balassi Bálint azért felcsillantotta. Szolgálni és távolról imádni a Hölgyet (lehetőleg más feleségét), őt mindenféle antik istennőhöz hasonlítani, érte rettenetes próbákon boldogan elvérezni - ez volt a poéták szokása a középkorban. Bálint is így tesz - ha másutt nem, hát verseiben
Balassi Bálint számos asszonyhoz írt verseket. Hölgyeinek (ahogy ő szerette nevezi: kegyeseknek és szűzeknek) klasszikusan hangzó neveket adott a versbeli inkognitó megőrzése céljából - ha nem is mindig. Célia, Fulvia, Judit, Anna, Zsófia, Borbála - csak, akiket név szerint említ... és persze felesége, Krisztina. Az igazi szerelem azonban Júlia, azaz leánykori nevén Anna volt. Bálint hibájából is lehetett, hogy idővel elmúlt a szerelem, és gyűlölködésbe, majd később közönybe fulladt. Ha talán némileg költői szerep is volt, hogy Balassi lelke fájdalmát versbe öntötte, csakugyan szenvedhetett tőle - őszinte és elkeseredett verseket szerez a régi szerelemről.
Kalandos élete során Balassi magára haragított sok mindenkit. Amikor pedig pápistává lesz, hogy várfoglalással színesített érdek-esküvőjét unokatestvérével, Dobó Krisztinával, szentesítse, bizony minden ellensége egyszerre támad rá. De talán nem is a felekezeti hovatartozás a fontos. 1873-ig, amikor a máig ismert egyetlen olyan kézirat kalandos utakon előkerült, melyben Balassi szerelmes és vitézi versei is le vannak jegyezve, a közönség zsoltárszerzőként ismerte csak Balassit.

Érdekes módokon jelölték meg verseiket volt a 16. századi költők. Kétféleképpen művelték, az egyikre már láttunk példát, mikor a vers végén egy strófát szentel a szerző a versírás körülményeinek és a maga személyének - ezt hívják kolofonnak A másik jóval tudományosabb: az egyes versszakok kezdősorait lefelé összeolvasva jöttek elő nevek, mondatok, latinul vagy magyarul - ennek a módszernek a neve akrosztichon. A Bocsásd meg, Úristen... kezdetű istenes ének versfőiben Balassi saját neve van elrejtve.
Balassiról elterjedt nézet, hogy jeles katona is volt. Az is volt - bár ne lett volna, talán nem hal meg olyan fiatalon - , de igazából nem ez volt élete fő célja. Akkoriban még minden nemesi származású férfi fegyverforgató is volt, kellett is a haditudomány, hiszen az egész ország egy nagy csatatér volt. A végvári katonák a legtöbbször ingyen, zsold és ellátmány nélkül, a maguk erejére hagyatkozva védték a végeket - ennek romantikája nem lehetett valami sok, de Bálint azért megtalálta
Balassi házassága után - köszönhetően unokatestvére gonoszságának és a maga hirtelen természetének - teljesen eladósodik, birtokait az állandó pereskedés elviszi, maga borral és lóval kénytelen kereskedni. Végül Lengyelországba megy majd dacosan felkerekedik, hogy Esztergomnál összemérje kardját a törökkel. Rövidlátása, állandó fejfájásai és leromlott fizikai állapota ellenére harcolni indul. Május 19-én Eszergom alatt mindkét lábát golyótól találtatván elesik, és a tábori felcserek sátrában május 30-án, Pünkösd hétfőjén végül vérmérgezésben meghal. Talán "tudós költő", poeta doctus mivoltának legnagyobb elismerése - a sors gonosz fintoraként - éppen az, hogy utolsó szavait gyóntatója a reneszánsz többi nagy elhunyt humanistájához hasonlóan ékes latinsággal eképpen jegyezte fel:



"Christus mortuus est pro me, et ego diffidam? Tuus miles fui, Domine, tua castra secutus sum.
azaz
Krisztus - úgymond - megholt én érettem, és én kételkedjem? A te katonád voltam, Uram, és az te seregedben jártam."

Balassi Bálint egy új kor első alakja volt, a magyar költői nyelv, a nemzeti irodalom első igazi képviselője. Amit megteremt, az tovább él: az általa szerkesztett Balassi-strófa lesz a "magyar szonett", egészen a Rákóczi-szabadságharcig használják költőink.

Bencze Balázs