Koboz

A koboz a magyar régmúlt legendás hangszere, a vándor énekmondók jelképe, a históriás énekek kíséretét ellátó zeneszerszám. Mai alakjában talán nem is sokban hasonlít az eredetihez, bár ez a fajta, körte alakú testtel és rövid nyakkal épített lantféle igen közeli rokona az eredetileg arab területről származó l'ud -nak, amely a középkorban szerte Európában népszerű volt. Eredetének kutatásához talán további támpontot adhat az az adat, mely szerint a 13. század elején jelent meg az arabok által megszállt Dél-Spanyolországban a qopuc nevű hangszer, melynek számos jellegzetessége tükrözi az arab hatást, de a mai kobozhoz való hasonlóság (a test folytatásaként kialakított, rövid nyak, az érintők hiánya, a négy húrpáros hangolás, a középrozetta hiánya) a névhasonlóságon túl is árulkodó lehet. (A koboz e nyugati lehetséges elődje mellett keleten is találhatunk egy lantszerű hangszert, melynek neve kobüz.)
A kobzot - vagy kobzát, ahogy egyes helyeken mondják - manapság inkább népi hangszerként tartjuk számon, a moldvai csángók körében különösen gyakori. Játékmódjánál és kialakításánál fogva inkább ritmus- , mint valóságos, többszólamú akkordhangszer, még kevésbé szólamhangszer, de a régi magyar históriás és egyéb énekek előadásában éppen erre a fajta kíséretre van szükség, így a koboz az ilyen akkordikusan kevésbé összetett, ám ritmikailag igényesebb darabok játszásakor az autentikus, akár félezer évesnél is régebbi zenei hagyományokat azok sajátos hangulatával képes kísérni - néha még kisebb dallamrészekkel is kiegészítve az ének- és egyéb szólamokat.


MÚZEUM