Szómagyarázat


Ad libitum - azaz "tetszés szerint": zenekari partitúrákban annak jelölése, hogy nincs konkrét hangszer előírva az adott szólamra, így az bármilyen - a kor, a stílus és a technika keretein belül maradó - hangszeren játszható. A világ zeneirodalmának talán legkomolyabb ad libitum műve J. S. Bach Die Kunst Der Fuge (A fúga művészete) c. sorozata, a zeneszerző utolsó, csonkán maradt alkotása.

Kórus Pengetős hangszerek esetében ez a kifejezés az egyszerre megpengetett húrokat jelenti, vagyis azt a húrt, illetve húrpárt, amelyet a játékos egy hang megszólaltatásához lefog és megpenget. Ez az elnevezés azért alakult ki, mert a lantokra és egyéb hasonló hangszerekre a hangerő fokozásához, a teltebb hangzásának eléréséhez kettős húrokat tettek egyes húrok helyett, gyakran oktávra is hangolva, hogy a hangzás fényesebb legyen - ugynakkor általában a legmagasabb hangú húr(oka)t meghagyták szólónak. Így azonban a húrok száma már nem pontosan mutatta a hangszeren egyszerre lefogható-pendíthető egységeket, ezért kell megkülönböztetnünk ilyen esetben a kórust és húrt.

Partita Általában a szvit (stilizált táncokból felépített, többtételes hangszeres mű) másik neve, Bach idézett sorozataiban mint szólóhangszerre írt szvit vált ismertté. Hegedűre, lantra, csellóra, fuvolára, csembalóra és orgonára írt partitákat hagyott az utókorra. A polifonikus szerkesztést az egyszólamú hangszerek (vagy a legfeljebb kétszólamú vonósok) esetében bravúros zenei és technikai megoldásokkal tudta megvalósítani. A lant-, hegedű-, és csellópartiták között több azonos darab áthangszerelt változata szerepel.

Rozetta Lant- és gitárféléknél a húr pengetett része alatti, a fedőlapon lévő hanglyukban található finoman faragott, körszimmetrikus, áttört mintázat.

Szordínó A hegedű "lábára", a húrokat a test fölé emelő híd alakú faívre szorított tömör hangtompító. Készülhet fából, fémből, műanyagból és keménygumiból - minden anyag más módon változtatja meg, de mindenképpen fakóbbá és halkabbá teszi az eredeti hangot.

Vihuela Elnevezése a latin eredetű "viola"-szó spanyol alakjából alakult ki. Eredetileg megkülönböztettek "vihuela de mano", és "vihuela de arco" elnevezésű hangszereket, ahol a "mano" a kézzel, az "arco" pedig a vonóval megszólaltatott húros hangszerek általánosabb neve volt. Később a lapos hátú gitár elnevezése lett.