Szász líra

Ez a hangszer nagyon régi múlttal büszkélkedhet, szinte nem túlzás azt állítani, hogy legrégibb formájában minden pengetősök őse volt. A sumérok, az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak, majd a népvándorlás korának népei, de távoli földrészek törzsei is mind ismerték valamilyen formában. Később a zene egyik - egyre elvontabb - jelképe lett, míg a belőle kialakult, jóval összetettebb pengetősök és vonósok megkezdték pályafutásukat, ezzel a lírát népi hangszerré formálva. Ebben az állapotában viszont sokat megőrzött azokból a sajátosságokból, melyek a középkorban európaivá váló germánok, szászok és kelták legismertebb líraféle hangszereiben már megvoltak. A szászok és kelták lírája később az irodalomba is bevonult; a bárdok révén, akik ezt a hangszert halhatatlanná tették, egy újabb jelképet teremtve ezzel. Maga az elnevezés is érdekesen alakult, a líra-lant-hárfa-féle hangszerelnevezések egyre szerteágazóbb útvesztőjének létrejöttében már a mai nemzeti nyelvek kialakulása is szerepet kapott.
A kora középkori szász lírának egy VII. századi példányát megtalálták Angliában egy sír mellékleteként; innen kapta a nevét is: Sutton Hoo Lyre. Bár maga a hangszer szinte teljesen megsemmisült a földben, röntgeneljárással sikerült némiképp rekonstruálni. Az ásatás és a rekonstrukció jól dokumentált, és azóta többen is csináltak már maguknak hasonló hangszert, lévén meglehetősen egyszerű az elkészítése. A szászok líráján hat húr volt, ezen a kissé továbbfejlesztett változaton kilenc. Maga a hangszer vonós változatban is fennmaradt, a középkorban mint a vonós, mind a pengetős változatot rotta névvel is említik. A vonós rotta továbbfejlesztett változatának elnevezése crwth; ez már inkább népi hagszerként ismeretes, főleg Walesben - a századok során a test nyakkal bővült ki, melynek fogólapján is képezhetők hangok, és felépítését tekintve a fidulával mutat némi hasonlóságot. Zenekarunk repertoárjának XI-XIV. századi hangszeres és énekelt zenéjében, minnesänger-énekekben és a középkori tánczenében szólal meg, kíséretre és dallamjátékra egyaránt alkalmas.


MÚZEUM