Tekerőlant

A tekerő egyike a legjellegzetesebb középkori hangszereinknek, amellett érdekes, történetileg is említésre méltó, bár manapság már inkább népinek számító hangszer. Megszólalási módja is eredeti - a játékos gyantás fakorongot forgatva hozza rezgésbe a korongra feszülő húrokat, miközben másik kezével érintőket (közismert tekerős nevén "kottákat") nyomva a húrra annak hosszát, és ezzel hangmagasságát változtatva játszik dallamot. A tekerőnek emellett még több sajátos hangja is létezik - legfontosabbak ezek közül az állandóan szóló burdonhúrok, melyek az európai zene később kialakuló polifóniáját megelőző időszak, a trecento előtti korok egyszerűbb, állandó alaphanggal kísért többszólamúságából erednek. Képezhetők a tekerővel sajátos reccsenő hangok is, melyek által a zenei hangsúlyozás, a dallam ritmusa is kiemelhető - ez szintén a korai zeneiség egyik eleme.
Ennek a hangszernek a jelentősége oly nagy volt, lévén a korának legfejlettebb, legösszetettebb hangszere (ne feledjük, a korabeli összhangzattan épp ilyen típusú muzsikákról szólt), hogy különféle elnevezéseinek nyomai a mai zenében is fellelhetők. Hívták "organistrumnak" az állandóan zengő burdonhúrok orgánumáról, volt a neve "forgatólant", főképp francia területeken, de talán legérdekesebb a "symphonia" név, amely eredetileg együtthangzást jelentett, és csak később vált a szimfonikus zenék jelzőjévé.
A "symphonia"-névnek egyébként magyar vonatkozása is van - tudvalevő, hogy mikor a német származású Gellért püspök egy magyarországi útján kézimalmot forgató szolgálólány énekét hallotta, azt "symphonia hungarorum"-nak nevezte. E kifejezés téves fordítása a "magyarok szimfóniája", hiszen a szó ebben az értelmében csak jóval később alakul ki - ez a kifejezés azt jelentette, hogy a "magyarok tekerőlantja", a forgó kézimalom állandó hangú zúgásának orgánumként való felhasználása az énekben.
A tekerő, amely ebben az időben kimondottan arisztokratikus hangszer volt, a későbbiekben egészen koldushangszerré vált, hasonlóan a rebekhez, amely szintén valami hasonló pályát futott be. A múlt század elején már "kolduslant", "nyenyere" névvel illették, régi fénye megkopott, a kor, amit képviselt, elfelejtődött. Ma reneszánszát éli, historikus hangszerként ugyanolyan megbecsülés övezi ezt az érdekes, régi hangszert, mint fénykorában, mikor fejedelmek udvaraiban játszottak rajta.


MÚZEUM