Richter Dorottya

gamba, cselló, basszusrebek

Richter Dorottya cselló tanulmányait hat évesen kezdte lakóhelyén, Pilisborosjenőn, Vas Katalinnál. 2005-ben felvették a Bartók Béla Konzervatóriumba, ahol Rönkös Ildikó és Pertorini Rezső növendéke lett. Konzervatóriumi évei alatt nagy hatású tanárai voltak Dinyés Soma és Szabó Zsolt, akik által megismerkedett a régi zenével, valamint a viola da gambával.
A Konzervatórium után 2012-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem cselló tanszakára, ahol 2015-ben szerzett diplomát Kertész Ottó növendékeként. Diploma után kezdett rendszeresen viola da gambázni Szászvárosi Sándor irányításával. Több hazai és külföldi kurzuson vett részt, többek között Farra d'Isonzoban, Poprádban, Dubaiban, Budapesten, Győrben, Pécelen, valamint a Fertődi Régizenei Napokon. 2015-ben játszhatott Jordi Savallnak egy budapesti viola da gamba mesterkurzusán. Több ízben koncertezett már az Orfeo zenekarral Budapesten, illetve Tarnówban. Együtt dolgozott Vashegyi György, Philippe Herreweghe és Rolf Beck karmesterekkel.
Jelenlegi együttese az Ariadné Consort, akikkel 2013-ban alakultak. A Tabulatúra állandó közreműködője 2012 óta.



© 2021, Tabulatúra | WEBMESTER